Szakemberek szerint halára ítéli az önkéntes egészségpénztárakat és a kormány által vágyott öngondoskodást, ha eltörlik az önkéntes pénztárak esetében a munkáltatói befizetés adó- és járulékmentességét. Magyarországon jelenleg Fejér és Komárom-Esztergom megyékben van lakosságarányosan a legtöbb, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyékben pedig a legkevesebb önkéntes egészségpénztári tag – derül ki az Egészségbiztosítási Felügyelet most elkészült átfogó elemzéséből. A hatóság kívánatosnak tartaná, ha a jövőben a pénztárak közötti verseny az egyedi, személyre szabott egészségügyi szolgáltatások dimenziójában erősödne.

Egy évvel ezelőtt a Medical Tribune arra kérte olvasóit, hogy gondolják végig, mit várnak ettől az esztendőtől. Osszák meg mindenkivel, milyen reményekkel, tervekkel, félelmekkel vágnak neki a 2008-as esztendőnek. Az év végéhez közeledve szembesítették az egykori interjúalanyokat akkori várakozásaikkal.

A hatályban lévő egészségpénztári törvényt immár nemcsak az ellenzék, hanem a kormánypárti képviselők jelentős része is megkérdőjelezi, s annak vagy visszavonását, vagy megváltoztatását sürgeti. A koalíciós válság miatt kialakult kaotikus helyzetben a Medical Tribune egészségpénztárak vezetőit, elemzőket, orvosokat kérdezett arról, ők mit tartanának optimális folytatásnak, s ehhez képest miként látják a realitásokat. A cikk a lap 7. számában jelent meg.

A hatályban lévő egészségpénztári törvényt immár nemcsak az ellenzék, hanem a kormánypárti képviselők jelentős része is megkérdőjelezi, s pártállástól függően annak visszavonását vagy megváltoztatását sürgetik. A kialakult koalíciós válság miatti kaotikus helyzetben a Medical Tribune egészségpénztárak vezetőit, elemzőket, orvosokat kérdezett arról, ők mit tartanának optimális folytatásnak és realitásnak. A felemás törekvések kudarca Egyértelmű, hogy az egészségbiztosítási törvény politikai szempontból megbukott. Egyetlen lehetőséget látok, amit már a szocialista párt részéről is többen felvetettek: a kármentés jegyében vissza kell vonni a jogszabályt, mert így a legnagyobb az esély a bukás elkerülésére. A történtek után legitim szakmai döntést már nem lehet várni: a politikai csatározások folytán, ha végül születne is bármifajta elvi konszenzus, a jogszabályok előkészítése, majd bevezetése a választásokig már kivitelezhetetlen.   Jelenleg két nagy problémát kell megoldani: az ellátórendszer hatékony működését kell szem előtt tartani, és ezzel párhuzamosan a szabályozatlan, parttalanul növekvő keresletet kell megfékezni. A jogalkotók világos törekvése volt ezen problémák kiküszöbölése, ám eközben számos hibát vétettek. Miközben nyilvánvaló volt, hogy a vizitdíj keresletszabályozóként funkcionált, a kormányzati retorika ellentmondott ennek, hiszen a szaktárca vezetői azt hangoztatták: ez a pluszbevétel elsősorban az orvosok és a kórházak működésének támogatására szolgált. Pedig ez a típusú szabályozási funkció egy körültekintő, jól végiggondolt előkészítés után tartósan betölthette volna eredeti célját. Piacnyitással elméletileg megteremthető az egészségügy hatékonyságának javítása, de hibás az a feltételezés, miszerint a verseny jobb erőforrás-felhasználásra ösztönöz. Egyrészt Magyarország kicsi, így egy nemzetközi egészségbiztosító társaságnak – ha fantáziát lát a térségben – a piac egészének megszerzése a célja. Másrészt a profitigényből következően a szolgáltatás vásárlói nem feltétlenül érzékelnék a hatékonyabb működésből származó hasznot. Ráadásul a kormány piacnyitási törekvése alapjaiban megkérdőjelezhető: ha ugyanis a bejelentés mögött igazi szándék rejlik, nehezen érthető, hogy miért csak a kisebbségi részesedést engednék át a befektetőknek.   Kétségtelen tény: egy reformfolyamatban újra és újra meg kell küzdeni a visszarendeződési törekvésekkel, ezzel számolni kell. Márpedig a többségi részesedés megtartása, a vezető tisztségviselőkre vonatkozó korlátozások mind-mind újabb teret engednének ennek a szándéknak, ez pedig stratégiai hiba. Ha szigorúan piaci alapon gondolkodunk, elég nehéz megmagyarázni egy befektetőnek, miért érdemes beszállni a magyar ellátórendszer finanszírozásába a kialakított szabályok mellett.   Ettől függetlenül nem osztom azok állítását, akik szerint nem lehet növelni az állami tulajdonban lévő szolgáltatók hatékonyságát. Az előállított közszolgáltatás árát meg lehet és meg is kell határozni, és ezáltal megteremthető a verseny az állami szférában is. (Jó példa erre a Money Audit, amelynek bevezetésével az Állami Számvevőszék folyamatosan próbálkozik.) Megoldást jelenthet az is, ha a nyugdíjbiztosításhoz hasonlóan kiterjesztjük az egészségügyre is a több pilléren nyugvó rendszert. Nagyobb arányban kellene támogatni az egyéni egészségcélú megtakarításokat, melynek segítségével az öngondoskodást szem előtt tartó polgárok akár magánkórházakban is gyógyulhatnának, a rendszert ez is ösztönözné az egészséges versenyre. POLYÁK IMRE, a Tempó Egészségpénztár ügyvezető igazgatója Lassítani az iramon Nem kellene félni a tisztán biztosításalapú egészségügyi finanszírozástól, mert az növelné a felelősségérzetet, az öngondoskodás képességét, másrészt takarékosabb, körültekintőbb gazdálkodásra ösztönözné a szolgáltatókat is. A viták során a fő hangsúly sajnos nem a megelőzésen, a felelős egészségmegtartáson és ennek „premizálásán” van, hanem az egyre drágább és komplikáltabb gyógyításon. Ma a fő gond az, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott rendszerben semminek sincs valós ára. Kizárólag „maszatolás” zajlik, hiányról és megtakarításról, elvonásról és többletforrásról beszélünk úgy, hogy a gazdálkodás alapja, a valódi árképzés hiányzik a rendszerből. Az intézmények többsége még állami, önkormányzati, ám a rendelések jelentős hányada vagy privát (háziorvos), vagy „gebinben” működik: az orvosok egy része a közfinanszírozott infrastruktúra kihasználásával termel jogosulatlanul – gyakran adózatlan – hasznot önmagának.   A biztosítási alapokra helyezés nem jelent automatikusan profitérdekeket. A profitorientált rendszer elutasítása az egészségügyben részben a szocializmus öröksége: mára csak az egészségügy korábbi struktúrája maradt meg utolsó bástyaként az állami gondoskodásból. Még a nyolcvanas években is lázas kórházépítések folytak azzal, hogy az állam mindenkinek biztosítja a gyógyulást – eközben pedig elsikkadt, hogy Magyarországon a morbiditási és mortalitási mutatók messze roszszabbak a hasonló gazdasági fejlettségű államoknál. Ezért kialakult az a képzet, hogy az ambuláns ellátás és megelőzés nem tűnik olyan „komoly” ellátásnak, mint a fekvőbeteg-ellátás, holott mindenkinek ez lenne az érdeke. A döntéshozóknak be kell látniuk: a ma fennálló érzékeny, pattanásig feszült helyzetben a logikusnak tűnő elgondolások mellett is veszélyes a biztosítók versenyét hirdetni, mert a „versenynek” az üzenete az, hogy nyertesek és vesztesek lesznek ahelyett, hogy a szolgáltatók versengenének az ellátottak mind jobb szolgálatáért. Mivel a visszalépéssel csak a jelenlegi helyzetet konzerválnák, és az ágazat ellehetetlenülési folyamatát gyorsítanák fel, olyan kompromisszumra kell jutni, amely egyrészt megőrzi az eddig elért eredményeket, másrészt lassít az iramon, s modellkísérletekkel, jól megtervezett és monitorozott területek bevonásával időt hagy az új struktúrák kiforrására.   Politikailag és szakmailag is vállalható középút lehetne a nonprofit biztosítók bevonása, nevezetesen az önkéntes egészségpénztárak térnyerése, amelyeknek másfél évtizedes tapasztalatuk van az egészségügyi szolgáltatásvásárlás, minőség-ellenőrzés, ügyfélkapcsolatok és betegútszervezés terén. Több mint 700 ezer – családtagokkal együtt mintegy 2 millió – emberrel állnak kapcsolatban, akik értik és használják a szolgáltatást. Az elgondolás kapcsolódhatna az új tulajdonosi programhoz is, amivel megteremtődne a civil kontroll, s azzal együtt a rendszer legitimitása is. DR. KRICSFALVI PÉTER, a Dimenzió Egészségpénztár ügyvezető igazgatója Csak vissza ne forduljunk! A társadalom nagyobb része már tudja – mert nap mint nap tapasztalja –, hogy eljárt az idő a közszolgáltatások kizárólagos közfinanszírozása felett, ám mint azt a népszavazás is bizonyítja, nem e meggyőződése szerint cselekszik, ha a politika elég energiát fektet abba, hogy elbizonytalanítsa. A ma hatályos egészségpénztári törvényt persze lehet úgy (félre)magyarázni, hogy általa a „gonosz magántőke” minden családhoz eljutott volna. A törvénynek azonban nem ez a lényege, hanem az, hogy az egészségügyi rendszer szervezésébe invesztáló magántőke révén a legkisebb településeken élők ellátásában is megvalósulhatott volna a racionálisabb ellátásszervezés, elérhetővé váltak volna az egészségügyi magánfinanszírozás intézményei. Számomra ez a reform lényege.   Az emberek ugyanis ma is beteszik a pénzüket (2007-ben körülbelül 385 milliárd forintot) az egészségügybe, csakhogy ez a hozzájárulás a legprimitívebb módon történik: főként a zsebünkből egészítjük ki a köz által finanszírozott egészségügyi ellátásunkat. Az állampolgárok igen jelentős – főként vidéken élő – része a bajban rokoni kölcsönből, párnacihából előhúzott megtakarításból vagy fogyasztásairól való lemondással állja kezelésének „rárótt” részét. A magyarok az egészségügyi kiadásaikra az arányokat tekintve ugyanis semmivel sem költenek kevesebbet az európai átlagnál: a közfinanszírozásba befizetett járulékokon felül az egészségügy forrásainak 28-30 százalékát fizetik. Ebbe a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök térítési díja és a hálapénz éppúgy beleszámítandó, mint a vitaminokra vagy fogpótlásra költött összegek.   A politikai erők a társadalombiztosítást a priváttal állították szembe, sikerrel. Ennél viszont fontosabb, hogy a társadalombiztosítás dominanciájának fenntartása nem kérdőjeleződött meg. Európában az egészségügy finanszírozásában az utóbbi 150 évben a privát intézmények sosem a közfinanszírozás helyébe léptek, hanem azokat az űröket töltötték ki, amelyeket az meghagyott. A hazai intézményes magánfinanszírozók ma sem akarják a társadalombiztosítás dominanciáját átvenni, ezért a jelenlegi helyzetben majdhogynem mindegy, hogy végül melyik szóban forgó változat mellett döntenek a politikusok, egyetlen társadalombiztosító marad-e vagy feldarabolják azt. Ennél fontosabb, hogy ne akadjon meg az a folyamat, amely az igazságosabb teherviselést, valamint az öngondoskodás, a civil kurázsi erősödését támogatta. Ez a tendencia az elbizonytalanodás miatt most gellert kaphat, de az öngondoskodás terebélyesedésének nem lehet gátat szabni, bizonyítják ezt az elmúlt években létrejött és prosperáló alapítványok, egyesületek, életmódklubok és egészségpénztárak is. Csak a politikai kurzusokat kell átvészelni valahogy, a többi – ha nem fordulunk vissza – megoldódik: az új struktúrák, mint eddig, ezután is utat fognak törni maguknak. PÉTERI JÁNOS, a GKI-EKI biztosítási szakértője Inkább egy másik forgatókönyv Az egészségügy finanszírozása elvileg működhetne több-biztosítós alapon – csak nem itt és nem most. Ennek ugyanis számos előfeltétele hiányzik: a széleskörű társadalmi támogatottság, az elfogadott törvénynél sokkal komplexebb és részletesebb, versenyjogi és betegvédelmi elemeket is magában foglaló szabályozás, a lerobbant infrastruktúrájú, jelentős forráshiánnyal küszködő ellátórendszer fejlesztésére vonatkozó elképzelések. A versenyt magam is minden szinten szeret- Folytatás az 5. oldalon

  Könnyebb és felszabadultabb időszak következik, vagy most jön a neheze? A Medical Tribune-nek nyilatkozó orvosok nem csak terveikről, reményeikről és félelmeikről számolnak be. Azt is vállalták, hogy egy év elteltével visszatekintenek majd, s értékelik, mennyire látták jól előre a jövőt.   Radikális profilbővülés   Tavaly a nulláról kellett felépíteni egy teljesen új szervezetet, s a 2008-ban várható átalakulások sem lesznek kisebb léptékűek. A rendszer kereteiről szóló vitákon túl vagyunk: akik támogatták a változtatásokat, be kell bizonyítaniuk igazukat, azoknak pedig, akik ellenezték, konstruktív kritikával kellene viszonyulniuk a változtatásokhoz, hogy közös erővel annak minél több negatívumát ki lehessen küszöbölni. A hazai orvostársadalom megosztottságát és a politikai közgondolkodást ismerve sok konfliktusra számítok.    Átmeneti év következik egy formálódó rendszerben. 2008-ban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyébe lépő egészségbiztosítók is a felügyelet ellenőrzése alá kerülnek: a pénztáralapítástól a tagtoborzáson keresztül a működés előkészítéséig, a tőkeelvárások teljesítésétől az összeférhetetlenségi szabályok betartatásáig minden lépést kritikusan kell szemlélnünk, ugyanis a végrehajtási utasítások nyomán a problémafelvetések, az operatív döntések következményei elsődlegesen nálunk csapódnak majd le. A törvénybe foglalt engedélyezési, hozzájárulási és ellenőrzési feladataink kemény fellépést feltételeznek, hiszen legfőbb célunk, hogy az egészségbiztosítás átalakítása a betegek számára fejlődést, és ne visszafejlődést eredményezzen.   Az ügyfélforgalom megsokszorozódására számítok, emiatt a felügyelet kapacitását is növelnünk kell. Az év végére a létszám megduplázására készülünk, mintegy ötven új munkatárs felvételével elsősorban a piaci elemzési és közgazdasági-pénzügyi ellenőrzési kapacitásunkat kell erősíteni. Tovább kell bővítenünk a mindenki számára elérhető, nyilvános adatok – elsősorban a minőségi mutatók – körét; ez egyaránt érdeke a szolgáltatásokat igénybevevő betegeknek, a finanszírozó egészségpénztáraknak és a döntéseket hozó egészségpolitikusoknak. Nem célunk, hogy a felügyelet döntéseivel mindenki elégedett legyen. A pozitív visszajelzések túlsúlya mellett számos kritikát kaptunk eddig is: ezek egyik része azt kifogásolta, hogy „mindig az orvosoknak adunk igazat”, a másik része pedig, hogy „mindig a betegeknek adunk igazat”. Ez jó visszajelzése kiegyensúlyozottságunknak. Az újévben is alapvető törekvésünk, hogy döntéseinkkel, eljárásainkkal kikövezzük a változások útját, amelyen egyértelmű, világos és korrekt játékszabályok alakulhatnak ki. Ha az említett célok elérése mellett minden szereplőt jogszerű magatartásra késztetünk, egy év múlva azt fogom mondani, hogy eredményes volt a 2008-as év.     DR. KOVÁCSY ZSOMBOR,     az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke    Vérellátás új alapokon   Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) működése reményeim szerint egy év múlva döntően más alapokon nyugszik majd, mint ma. A biztosítókkal való tárgyalások kezdetére pontosan tudnunk kell, mi mennyibe kerül, s ezt az önköltségi árat érvényesítenünk kell a piacon. Az egészségbiztosítás átalakítása közben el kell érnünk, hogy valódi piaci alapokon működjön a vérellátás is, azaz a kórházak a 13-14 ezer forintból előállított vérkészítményért ne fele összegű térítési díjat fizessenek. A mai helyzet álságossága abban rejlik, hogy az OVSZ közvetlenül is kap állami támogatást. Ezen változtatni kell: nem tartok igényt dotációra a központi költségvetésből. Azt a pénzt inkább a kórházaknak kell odaadni, amelyek abból piaci alapokon vásárolhatnák meg a betegeik ellátásához szükséges vért és készítményeket, illetve fedeznék a laboratóriumi vizsgálatokat.    A vérellátásban monopolhelyzetben vagyunk, ám a labordiagnosztikában nem, emiatt fontos, hogy egyértelmű, valamennyi vizsgálóhelytől megkövetelt minőségi kritériumok legyenek a laborvizsgálatokban. Félő, hogy a vegyszerek és reagensek drágulása miatt a magánlaboratóriumok csak a legszükségesebb antitesteket vizsgálják meg a vérben, azaz az árversenynek minőségi romlás lesz a következménye, amely hosszabb távon nem kívánt mellékhatásokat és egészségkárosodást is okozhat. Ezt mindenképp meg kell akadályozni, s egyértelművé tenni, hogy a diagnosztikai verseny részeseinek mely értékeket kell minden körülmények között meghatározniuk.    Nem látom a 2008-as béremelés forrását, s nincs tartalék az OVSZben az asszisztencia alacsony fizetésének emelésére. A jövőben differenciált béremelést tartok szükségesnek, azaz a kis véradó állomások kisebb és a központi – elsősorban az egyetemi városokban lévő – laboratóriumok nagyobb munkaterhét, illetve minőségi elvárásait tükröző fizetési rendszert szeretnék bevezetni. 2008 őszétől Magyarországon Európa legkorszerűbb országos vérellátási szisztémája működik majd, akkorra ugyanis befejezzük annak az informatikai rendszernek a kiépítését és hálózatba kapcsolását, amely révén például úgy tudjuk számon tartani a véradók adatait, hogy az egyes helyszíneken történt véradások információi bárhonnan hozzáférhetőek legyenek. Ezzel a készítménygyártás, a beszerzés és a készletgazdálkodás is gördülékenyebbé válik.    A terveim számon kérhetősége mindenekelőtt azon múlik, milyen eredménnyel végződik az OVSZ januárban kiírandó főigazgatói pályázata. Öt évre szóló, határozott idejű kinevezésem februárban lejár, így hamarosan újra kell pályáznom az állásomra.  DR. MISKOVITS ESZTER, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója  Kikényszerített munkamegosztás  Nagyon bízom abban, hogy a 2007-es évnél nem lesz már nehezebb, hiszen olyan kemény időszakon vagyunk túl, amelyben kórházunk úgy vesztett kétszáz aktív ágyat, hogy a honvédségi Repülőkórház bezárása nyomán 80 ezerrel nőtt a potenciálisan ellátandó páciensek száma. Ezzel függ össze a 2008-ra tervezett legjelentősebb változás is; miután a Repülőkórház ingatlanjai a megyei önkormányzat tulajdonába, azaz kórházunk felügyelete alá kerülnek, a mi feladatunk lesz az épületek hasznosítása, működtetése.   Sok múlik azon, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében mennyi pénzt sikerül elnyernünk, hiszen a legnagyobb tervünk, hogy Izsáki úti telephelyünket megszüntessük, a Nyíri úti épülettömbbe integráljuk, megszüntetve ezzel a két kórház közötti másfél kilométeres távolságból adódó hátrányokat és anyagi veszteséget. Amennyiben az általunk optimálisnak tartott 12 milliárd forintnál kevesebbet nyerünk, prioritásokat kell meghatároznunk. Legfontosabbnak a fülorr- gégészetnek, a szülészetnek és a koraszülött-ellátásnak a beköltöztetését, továbbá a haemodinamikai laboratóriumnak és a citológiának a patológia mellé telepítését tartom. Miután minden mindennel összefügg, a Repülőkórház ingatlanjának további hasznosítása is a nyáron kihirdetendő pályázati eredmény függvénye. Ha valamennyi általunk szükségesnek tartott bővítést megvalósíthatjuk, akkor a megöröklött honvédségi ingatlanban helyet kaphatna a véradó állomás vagy akár az egynapos sebészet is. Ha nem lesz elegendő forrásunk, akkor a Repülőkórházba is kerülhetnek fekvőbeteg-osztályok, amelyek így ezerötszáz helyett ötszáz méterre lesznek a központi tömbtől. 2008 nyarán már sokkal többet tudunk majd arról, mi vár az intézményre.   Az egynapos sebészet fejlesztése a legfontosabb szakmai prioritások közé tartozik, hiszen annak a jövőben egyre nagyobb részesedése lesz a betegellátásban. Kollégáink felkészültek a feladatra, egyik munkatársunk egy évet töltött tapasztalatszerzéssel egy manchesteri intézményben. Januártól a kórházi osztályon már mi is elindítjuk ezt az ellátási formát, hogy minél hamarabb kiküszöböljük a gyermekbetegségeket, s ütőképes, összeszokott csapat álljon a kecskeméti és az ide irányított betegek rendelkezésére. Akár 4-5 ezer operációt is elvégezhetnénk egynapos sebészetben – arra törekszünk, hogy ennek minél nagyobb hányadát meg tudjuk valósítani. Függetlenül attól, hogy Bács- Kiskun megyét melyik biztosító nyeri el, a térség kórházai együttműködésre kényszerülnek. Mi már korábban is kezdeményeztük, hogy időben alakuljon ki a munkamegosztás, mert egymástól néhány tíz kilométerre fekvő intézmények között nincs létjogosultsága a párhuzamos fejlesztéseknek; a jövő útja csak a specializáció lehet. Erre eddig – részben a helyi politikai viszonyok miatt – nem volt együttműködési készség, ám biztos vagyok abban, hogy az új biztosítási rendszer ezt ki fogja kényszeríteni.  DR. SVÉBIS MIHÁLY,  a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgató-főorvosa    Fenntartani a betegforgalmat    Az egyik leghálátlanabb időszakon vagyunk túl, amikor a legkevésbé irigyelt foglalkozások közé tartozott egy kórházigazgatói poszt. A tavalyi évet lejárt szállítói tartozások árnyékában éltük végig, csak a halaszthatatlan eszközjavításokat végezhettük el, a pénzelvonások miatt két év alatt száz dolgozót kellett elbocsátani a kórházból, ahol jelenleg 550 ember dolgozik. A változások egyedül a szakember- ellátottságban hoztak előrelépést; az ágyszámleépítések miatt olyan szakterületekre is jelentkeztek orvosok, amelyekben évek óta létszámhiánnyal küszködtünk.   Az „ennél rosszabb nem jöhet” mondatra az élet az elmúlt években mindig rácáfolt, ezért nem merem ezt a kijelentést megkockáztatni. 2008 ugyanúgy a bizonytalanság éve lesz, mint az utóbbi két év volt. Nem tudhatjuk, hogy az új egészségbiztosítási rendszer mit hoz majd a kórház és az ellátási körzetben élők számára. Annyiban biztosnak vélem az intézmény helyzetét, súlyponti kórházként nemigen tudom elképzelni, hogy valamely biztosítónak ne lenne alapvető érdeke szerződést kötni velünk.   A betegforgalom esetleges csökkenése mindenesetre olyan csapdahelyzetet okozna, amelyet tartalékok híján nem tudnánk átvészelni. Megítélésem szerint a schengeni csatlakozásnak nem lesz érezhető hatása a betegforgalomra, ám azt sem tartom reálisnak, hogy a mi pácienseink mennének jelentős számban a határon túlra orvosért. Kórházunk jövője tehát azon múlik, milyen együttműködést sikerül kialakítanunk a háziorvosokkal és a biztosítókkal. 2008 feladatai közé tartozik sürgősségi osztályunk fejlesztése, egy helikopter- leszállópálya létesítése, egy új CT-készülék beszerzése, s jelenleg már zajlik egy energetikai korszerűsítést célzó projekt. A korábbi időszakban mátrixrendszert alakítottunk ki, ám ennek még nem minden előnyét használhatjuk ki, mert az intézmény kubatúrája széttagolt. A kórház jövőjét emiatt az is meghatározza, hogy év közben sikerül-e eredményesen szerepelnünk épületkorszerűsítési és tömbösítési pályázaton.   DR. ANTAL GABRIELLA,   a sátoraljaújhelyi városi kórház főigazgató-főorvosa    Kevesebb lesz a műhibaper?    Semmi jót nem ígér 2008-ra a Magyar Orvosi Kamara elnökének nyilatkozata, amely szerint minden eszközzel akadályozni fogják az egészségügyi reform megvalósítását. Egy ilyen kijelentést követően milyen reményekkel fordulhat orvoshoz az egészségügyi ellátásra szoruló ember? Vajon nem kell tartania attól, hogy ez az opponálás rajta fog csattanni? Az orvosok egy csoportját jellemző heves ellenállás gyökerét én abban látom, hogy egy részük az állami infrastruktúrával látja el magánbetegeit, s az üzleti biztosítók belépésével ez a számukra kedvező, a köz számára káros helyzet alapvetően megváltozik, mert a magánbefektetők nem fognak efelett szemet hunyni. Ezt pozitívnak tartom: ha ennek eredményeként a közkórházakban megszűnik a magánbetegek prioritása, már előrébb jutottunk. Aggályaim természetesen nekem is vannak, például nem látom, hogy sérül-e majd az adatvédelem, az OEP milyen személyes adatokat bocsát a magáncégek rendelkezésére. Összességében ugyanakkor azt gondolom, hogy az új biztosítási szisztéma már tényleges, 2009-es elindulása előtt is jelentősen, pozitív irányban változtat az ellátáson.     A biztosítási szemlélet erősödésével az eddiginél súlyosabb következménye lesz annak, ha egy kórházban rendszeresen követnek el hibákat. Biztos vagyok abban, hogy az egészségbiztosítókkal folytatott tárgyalások során hátrányban lesznek azok az intézmények, amelyek ellen műhibaperek, esetleg büntetőperek vannak folyamatban. Nem osztom azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a biztosítók inkább a kezdő, ezáltal kevesebb pénzből megfizethető orvosgárdákat preferálnák. A betegeket a legkiválóbbakhoz irányítják majd, hiszen felismerik, hogy a tapasztalat és odafigyelés hiánya csak rövid távon hozhat spórolást, már középtávon is inkább ráfizetést eredményezhet. Mindez egyrészt a minőség javítására késztetheti az intézményvezetőket, másrészt arra számítok, hogy csökken a műhibaperek száma, mert a kórházaknak érdekük lesz elismerni a hibákat, s a károsultak további vegzálása nélkül, peren kívül megegyezni. Ehhez persze nem elég az intézményvezetők belátása, a károkért helytálló felelősségbiztosítók partnerségére is szükség van. Abban bízom, hogy nemcsak az egészségbiztosítási piacon indulhat verseny, hanem a felelősségbiztosítók piacán is erősödhet a konkurenciaharc az intézményekért. A kórházaknak egyre fontosabbá válik jó hírnevük megőrzése, emiatt azokat a felelősségbiztosítókat fogják preferálni, amelyek támogatják a peren kívüli egyezséget – s ezzel nem tartják napirenden az intézményben elkövetett hibát, abban az esetben, amikor az eljáró orvos, illetve maga a kórház is elismeri a felelősséget.   DR. ÁBRAHÁM LÁSZLÓ  ügyvéd   Forintosított egészség   Érhet bennünket számos meglepetés 2008-ban, amely felülírhat minden mai várakozást vagy elképzelt forgatókönyvet, hiszen nemcsak az egészségügyben fordult már elő, hogy az előremutató törekvéseket az átpolitizáltság nem engedte megvalósulni. Alapvetően meghatározza például a folyamatokat az egészségbiztosítás ezután kidolgozandó végrehajtási utasításainak rendszere, s nem tudni azt sem, hogy lesz-e elegendő licitáló az egyes térségekre vagy egy többségében állami tulajdonú, decentralizált rendszer áll majd fel.   Abban biztos vagyok, hogy az egészségügyi ellátás valódi piaci biztosítási alapokra helyezésével 2008-ban nő az önkéntes egészségpénztárak szerepe. Egyrészt arra számítok, hogy az egyes megyék ellátására pályázó befektetői csoportok bevonják a betegellátásban, egészségügyi szolgáltatásvásárlásban, minőség-ellenőrzésben évtizedes tapasztalatot szerzett önkéntes pénztárakat saját szolgáltatásaik kialakításába, másrészt a biztosítási szemlélet erősödésével és a biztosítási csomagok nyilvánosságra kerülésével nagyobb teret nyerhet az öngondoskodás. Mivel a hazai önkéntes tagsággal rendelkező lakosságszám még csak 500 ezerre tehető, nagy a tere a lakossági piacon való terjeszkedésnek – ebben azok a bankok és biztosítók vannak előnyben, amelyek kiterjedt fiók- vagy ügynökhálózatuk révén közvetlen kapcsolatban vannak a lakossági ügyfelekkel. A nagy foglalkoztatók „lehalászásának” korszaka lezárult, immár nem az a lényeg, hogy egy nagy céghez ki ér oda hamarabb, s kínálja az államilag egyébként is mindenkinek járó adómegtakarítást, hanem a minőségi verseny kerül előtérbe.   Az egészség a legfőbb érték, ám mint ilyen, nem forintosítható. Úgy vélem, hogy néhány éven belül nem lesz rendszeridegen dolog, ha ez a szemlélet megváltozik, s nemcsak a gyógyítás költsége, hanem az egészség értéke is kifejeződik majd pénzben. A kötelező gépjármű- felelősségbiztosítás mintájára olyan bonus-malus rendszert is el tudok képzelni, ahol az életmód és a prevenciós programokban való rendszeres részvétel a járulékfizető számára közvetlen anyagi megtakarítást hoz.    Saját cégemtől kiemelkedő évet várok 2008-ban, ezt megalapozza, hogy december 31-én a Dimenzió Egészségpénztár összeolvadt az Erste Harmóniával, amelynek következtében 40 ezres taglétszámmal vagyunk jelen a piacon. Ebben az évben 5 és 10 ezer közötti taglétszám-növekedést tűztünk célul, emellett elsősorban a szolgáltatásaink szélesítésére törekszünk; új szűrőprogramokat indítunk, s újabb kórházakkal kötünk szerződést. Bízom abban, hogy a kötelező egészségbiztosításban valamely tőkeerős befektető szakmai partnereként fejezzük be ezt az évet.   DR. KRICSFALVI PÉTER,   a Dimenzió Egészségpénztár ügyvezető igazgatója   Többen osztozunk kevesebb liszten   Miközben láncba állva adogatjuk a lisztet egymás kezébe, 2008-ban a magánbiztosítók képében várhatóan még egy szereplő belép a sorba, ezáltal az eddiginél is kevesebb marad a lánc végén állóknak. Arra számítok, hogy a rossz gazdasági helyzetből adódóan is rosszabbul fogunk élni, az infláció és az energiaárak növekedése miatt az embereknek még kevesebb pénzük lesz, tovább nő az eladósodottság, s ez a háziorvosi rendelőkben is érződni fog. A páciensek türelmetlenebbek, a részemről is elfogadhatatlannak tartott vizitdíj miatt elégedetlenebbek lesznek. Nem nyugodt a lelkiismeretem amiatt, hogy az évtizedeken át járulékot fizető betegeimtől pénzt kell szednem, ha el akarom kerülni a szankciókat, és fenn akarom tartani a rendelőmet. Az eddiginél is többen akadnak majd olyanok, akik a pénzhiány miatt beutalóval sem mennek tovább szakorvosi kivizsgálásra, vagy nem váltják ki egyik vagy másik gyógyszerüket, így nőhet a szövődményes megbetegedések száma.    A fentivel ellentétes tendencia, hogy az ingyenes rendezvények révén az emberek egy része a korábbinál fogékonyabb a szűrőprogramok iránt. A helyben szervezett egészségnapokon nagyon sokan részt vettek 2007-ben. Az érdeklődés növekedésére számítok 2008- ban, s várakozásaim szerint ezt a biztosítók is preferálni fogják.    A férjemmel közösen használt rendelőt az elmúlt időszakban rendbetettük, kifestettük, álmennyezetet szereltettünk fel, hogy ezzel is csökkentsük a rezsiköltséget. 2008- ban műszerre kell pénzt fordítanunk, például az évek alatt elnyűtt EKG-berendezés helyett kell újat vásárolnunk. Bízom abban, hogy a fél műszakban foglalkoztatott ápolónőm és orvosírnokom kitart mellettem, a saját körzetem ezerötven lakost magában foglaló és férjem kétezer pácienst számláló praxisának nagyságában sem várok változást. Üzemorvosként az üzemegészségügyben viszont leépülést látok, az ágazat helyzete úgy romlik, ahogyan az embereket foglalkoztató vállalkozások elsorvadnak: Nagykőrösön (is) számos munkahely megszűnt, a munka nélkül maradt dolgozók többszörös egészségügyi kockázatoknak vannak kitéve. Pesszimistán látom az évet, nem számítok arra, hogy a térségbe olyan befektető érkezne, amely munkát – ezzel pedig közvetetten testi és lelki egészséget – adna az embereknek.   DR. STARKNÉ DR. HATVANI EDIT   nagykőrösi házi- és üzemorvos    A „nem szeretett” betegek kiszolgáltatottsága    Minden korábbinál rosszabb helyzetbe kerülhetnek 2008-ban az orvosi kezelésre szoruló szenvedélybetegek. Az alkohol- és drogfüggők többségének ellátása ma megoldatlan; az ágyszámcsökkenések után mindössze annyi aktív pszichiátriai kapacitás maradt az országban, amennyi éppen elég lenne az alkoholbetegek és kábítószerfüggők ellátására – a pszichiátriai betegek nélkül.    Ugyanezt saját osztályomon is tapasztalom: az eredetileg 105 ágy először 71 ágyra csökkent, majd a szegedi egyetemi intézmények és az önkormányzati kórház összeolvadásával 2008. januártól 21 aktív és 15 rehabilitációs ágy marad addiktológiai ellátásra. A helyzetet tovább súlyosbítja az országos szakemberhiány: egy évvel ezelőtt csak a saját osztályomról az orvosok fele önként távozott, ötből hárman mentek el Svédországba dolgozni. Összességében jelenleg 600-700 pszichiáternek kell(ene) ellátnia az országot, holott a becslések szerint egymilliónál is többre tehető azoknak a száma, akik alkoholgondok vagy más pszichiátriai betegség miatt ellátásra szorulnának. Miközben a pszichiátria az a tudományág, amely akár 70-80 éves korban is eredményesen művelhető, a szakmából való menekülést jelzi, hogy a nyugdíjkorhatárt elérő kollégák közül sokan végleg felhagynak hivatásuk gyakorlásával.   Az egészségbiztosítás pénzügyi alapjainak átépítése közepette elsikkad, hogy a gyógyászat olyan speciális folyamat, amit nem lehet egyszerű gyártási folyamatra vagy eladó-vásárló kapcsolatra redukálni. Ebből mind országos, mind helyi szinten számos konfliktusra számítok 2008-ban. Az addiktológián belül nemcsak biztosítás nélküli hajléktalanokat és munkanélkülieket látunk el, hiszen az alkoholbetegség nem válogat társadalmi rétegek között, vezető értelmiségieket, országosan ismert művészeket vagy politikusokat egyaránt érint – ám amíg az utóbbiak meg tudják fizetni az esetleges „plusz” ellátást is, a döntő többség erre nem képes. Egy olyan, ellenérzést kiváltó betegpopulációról van szó, amelynek tagjai általában „nem kívánatos személyek” az egészségügyben, ebből következően senki sem képviseli az érdekeiket. A legnagyobb paradoxon, hogy az addiktológiai eseteket nem tekintik tényleges betegnek, csak azután, ha súlyos testi szövődményeik alakulnak ki. A társadalom is álságos: az életvitelszerű italozást sokáig tolerálja, az elvonókúrán való részvétel viszont stigmaként ragad az emberre.    2007-ben a homoszexualitással már megtörtént a „coming out”, a másság nyílt felvállalása. Azt várom, hogy 2008-ban végre akadjon olyan prominens személy idehaza is, aki a nagy nyilvánosság előtt vállalja alkoholizmusát. Ezt az USA-ban decemberben Bush elnök megtette, példát mutatva ezzel, hogy fel lehet épülni, s egy alkoholbetegből válhat akár az Egyesült Államok elnöke is.   DR. TEMESVÁRY BEÁTA  dél-alföldi regionális addiktológus szakfőorvos